szombaton sopron, volt. 7kor indultam, délben már a soproni pályaudvaron álltam, a kezemben volt a hazafele útra a jegyem, és a helyi buszokra a bérlet -ami még mindig nevetségesen alacsony, a havi diák olcsóbb, mintha megvenném a két buszjegyet-. bár így utólag nem érte meg, mert vasárnap hajnalban gyalog mentem vissza a végállomásra. irány gyógygödör, mert a többiek éppen ebédeltek, nekem meg kilyukadt a gyomrom, nem volt sok cuccom -utólag azt mondom nem kellett volna még ennyi sem-, így gyorsan odaértem. megkaptam a maradék kajákat, fölhígítottam két házmesterrel, hogy aztán rohanva elérjük az első kinézett koncertet. lekéstük. vissza bandi bácsihoz, akit hivatalosan az andrás pince rejt. a két házmester kancsóból ott is lecsúszott. jó társaságban gyorsan repül az idő, így az egyik legfontosabb koncert első számáról le is maradtam. gondoltam, hogy megnézem a hangosítópulttól, persze amikor odaértem és meghallottam a zenét, irányt vettem az első sor felé, és addig meg sem álltam. ismét aktívan részt vettem benne, így megint nem sokra emlékszem. így maradtam a végéig, hogy esetleg emlékezetessé tegyem, kiharcoltam az egyik soulfly setlistet -amit persze otthagytam a sátorban...-. a másik várt koncert kisebbet ütött, de az a pár szám, amit dub fx énekelt, vitte az egészet... nem egyedül voltam, így látva d arcán az unalmat inkább elsétáltunk, keresve egy másik koncertet. nem találtunk.
ami nagyon meglepett, még zsnek sem mondtam el, mert neki ezt is elég nehéz volt elviselni, hogy én éppen elvagyok, de most ez a bejegyzés nem róla és a kérdőjelekről szól. a lényeg, hogy ugyan az ünnepelt nem, de a legjobb barátai félhivatalosan meghívtak a balatoni szülinapi hétre, mert hogy nekem ott kell lenni, mert közéjük tartozom. most erre mit mondjon az ember fia. ennél jobban azt hiszem, hogy akármi más jobban esne, na, hát tényleg fasza volt ezt hallani. de tényleg, mondjam azt, hogy nagyon kedves, de tartanunk kell az egy lépés távolságot, mert alapvetően nem az én barátaim voltak. és annak tekintem őket, mert azt hiszem nem úgy váltunk el vasárnap mint az idegenek. jval valamikor kialakult a puszipuszi, dval nem tudtam hogy mi legyen, aztán megoldotta a kérdést, széttárt karokkal jött felém, és nem volt menekülés, nem mintha valami hasonlót terveztem volna. egy szónak is száz a vége, a világ legjobb, ritka összetartó és legelképzelhetetlenebb társasága, ahová egy kicsit tartozom, de ha úgy nézzük nem lehet teljes mértékben az enyém is. de jó ez így, mert akármi történik, egy-két emberrel biztos összefutok néha. pontpontpont
az soha ne kérdezze meg senki, hogy hogyan férnek meg egymás mellett a zenéim. dub fx-en sajnos a szélére kerültem, mert rengetegen voltak, soulfly-on kb a kamerás gyerek mellett, csak kb max előtt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése